Mindig azt mondtam, hogy a testvérféltékenység normális reakció, inkább azt tekinteném kivételesnek, ha egy gyerek ilyen nagy változásra semmit sem reagál. ( bár itt kell megjegyezzük, hogy a nem-reakció is egyfajta reakció)

Értsük meg a gyereket! Nekünk milyen érzés lenne, ha egy nap a párunk hazaállítana egy hosszúcombú szőkével/ egy Adonisszal, s bejelentené, hogy mostantól ő is itt fog lakni velünk!?? „ De ne aggódj Drágám, azért még szeretlek!”

Azt hiszem egyetértünk abban, hogy ennek senki sem örülne. Persze a reakció minden embernél más és más lehet, volna, aki a párját ütné, valaki az új jövevényt, volna aki pedig a saját fejét a falba. Nos így van ez a gyerekeknél is! Ők sem örülnek ennek az új helyzetnek. Hiszen nekik az a természetes, hogy egyeduralkodók. De mégis mi lehet a megoldás?
 

1. Fogadjuk el, hogy a gyereknek negatív érzelmei (is) vannak.

Igen, egy gyermek sem csak öröm és vidámság. Nekünk is, neki is meg kell birkózni a negatív érzelmeivel. Ne bántsuk, ne szidjuk meg, ha azt kérdezi, Mikor viszitek már vissza a kórházba?, vagy Inkább adjuk oda egy másik családnak! Engedjük meg neki, hogy ezeket elmondhassa, őszintén kifejezze érzelmeit! Persze ez nem azt jelenti, hogy bánthatja is a kicsit. Meg kell neki tanítani, hogy ez nem jó. Magyarázzuk el neki, hogy megértjük, ha mérges, de ilyenkor adjunk neki más utat a feszültsége levezetésére ( kiabáljon, fusson egy-két kört a kertben, párnacsata stb.)

2. Készítsük fel előre!

Nagyon sokszor mondják, hogy még kicsi, meg sem érti, mit akarok neki mondani. Igen, lehet, hogy nem érti pontosan, de érzi és észlelni fogja a változásokat: rácsos ágy kerül a lakásba, anyának nő a pocakja, hogy a családtagok erős érzelmi kisugárzásáról ne is beszéljek. Nagyon fontos, hogy megértsük, hogy a gyermek (csak) kicsi, de nem buta!! Az ismeretlen változástól még a felnőttek is tartanak, nemhogy a gyerekek. Ha előre tudjuk, hogy változás fog történni, aminek esetleg negatív hozadéka van számunkra, sokkal könnyebb elfogadni, mert akkor fel tudunk rá készülni.

3. Vonjuk be a gyermeket a kicsi gondozásába!

Bár több gyermek nem hajlandó erre ( ebben az esetben ne erőltessük!!) de, ha segít/segíteni akar, hagyjuk őt. Természetesen az ésszerűség határain belül. Ne ő vigye át a kicsit az egyik szobából a másikba, de a babakocsit tologathatja, hozhat neki pelenkát… Ha érdeklődik, ne űzzük el. Engedjük meg neki, hogy láthassa, hogyan szopizik, a pelenkacserét, vagy hogy hogyan fürdetjük. Tudom, néha ez több energiát vesz igénybe, de később mindenképpen megtérül.

4. Legyen a nagyobbik gyermeknek saját ideje!

Fontos, hogy a kistestvér születését ne úgy élje meg, hogy a kicsi miatt elvesztette a mamáját. Próbáljunk időt szakítani arra, hogy csak vele foglalkozzunk. (amíg a kicsi alszik, vagy ha rá tudjuk valakire bízni, amíg mi a nagyobbal játszunk, olvasunk…)
 

Mindent összevetve nem könnyű szituáció. Így is, úgy is lesz sok, nehéz pillanat, konfliktus, de ha könnyedén kezeljük, akkor nem válik hatalmas traumává.

Héjja Edit